Honlaptervezési tanácsok, tippek
( ha már elhatározta, hogy saját honlapot szeretne)
Egy honlapot megtervezni, nem könnyű, és ez a feladat mindenképpen Önre vár .
Saját vállalkozását Ön ismeri a legjobban, így ezt más nem teheti meg.
Pár tanáccsal szeretnénk segítséget nyújtani abban, hogy hogyan fogjon hozzá.
Itt most csak egyszerű bemutatkozó, tájékoztató oldalakkal foglalkozunk.
Összetett honlapok, portálok megtervezése sokkal bonyolultabb, minthogy néhány pontban le tudnánk írni.
Ilyen esetben kérje segítségét.
Tehát fogjunk hozzá!
1. Témakörök
Először el kell dönteni, hogy milyen fő témákat szeretnénk megjelentetni weblapunkon.
Ezek lesznek később a fő menüpontok.
A honlapok többsége alapvetően három részből áll:
Bemutatkozás
Magától értetődően itt van lehetőség bemutatni vállalkozását, cégét. Ide le lehet írni,
hogy mivel foglalkozik a cég, mióta, kik alapították és miért,
honnan indult és hol tart most, mik azok amikre büszkék, kik a munkatársai, és természetesen azt,
hogy az adott területen Önök a legjobbak között van.
Termékek, szolgáltatások:
Ez a rész szokott a legbővebb lenni, mivel a weblapja gyakorlatilag erről szól.
A terjedelemtől függően esetleg érdemes több oldalra bontani,
hogy a látogatói minél könnyebben megtalálják azt az egy valamit,
amire az Ön kínálatából szükségük van.
Egy oldalra 2 gépelt oldalnyi anyagnál többet nem érdemes feltenni.
Tapasztalataim alapján egy átlag érdeklődő nem jut el az aljáig.
Ha termékekről van szó, akkor főleg, de minden esetben érdemes képekkel
illusztrációkkal színesíteni ezeket az oldalakat.
Többet erről nem is nagyon lehet írni, mert innentől minden attól függ, mit szeretne bemutatni.
Elérhetőségek:
Ismét csak egyértelmű a dolog, e-mail, cím, telefonszámok, fax, stb. Érdemes egy térképet is mellékelni hozzá.